Mégegy beszámló Szolnokról

Reméljük, hogy olvastátok már hosszas és képekkel jócskán ellátott beszámolónkat a szolnoki hétvégénkről, de ha nem, akkor most gyorsan tegyétek meg. (http://gallowglass.freeblog.hu/) Ebből a beszámolóból csak a koncertek bővebb kivesézése maradt ki, de azt itt máris pótoljuk.

Hát milyenek is voltak azok a koncertek...? Remekek, igazán remekek... de télleg... higgyétek el... Na jó, nem élünk vissza azzal, hogy nem voltatok ott... Hát péntek este kocsmazenéltünk. Kissé rendhagyó módon. Az utca közepén álldogáló sörcsap mellé kipakoltuk a basszuserősítőt, egy szép hosszú asztalra feldobtuk a szintit, és körbeültük az asztalt. Aztán fújtuk telitüdőből, húztuk ezerrel, ütöttük bicepszből, és téptük a húrokat ujjkopásig - hátha rajtunk kívül a körülöttünk ülők is meghallják. Eredetileg úgy terveztük, hogy főleg táncházas számokat játszunk, de azért csak eljászottuk még néhány instrumentális koncertszámot is (Lough Erin Shore - Toss the Feathers, Gallowglass Jig - Taproom, Fig For a Kiss - Butterfly - Cooley's Reel), meg elénekeltük a Lassie-t is. Legalább kétszer. Egy idő után egészen formás kis tömeg csapodótt körénk. Páran meg is kérdezték, hogy úgy hallották lesz itt valahol ír zenés koncert, nem tudjuk-e, hogy pontosan merre? Egy nagyon lelkes helyszínen beszerzett rajongónk még néhány ismerősét is összeverbuválta és kierőszakolták, hogy tartsunk táncházat is. (Na persze nagyon nehéz ám tőlünk ilyesmit kierőszakolni...)  A legaranyosabb mégis az volt, mikor két kedves akcentussal beszélő pasas megkérdezte, hogy ugyanaz a zenekar vagyunk-e akik másnap a népzenei színpadon játszanak, mert elvileg ők játszanak utánunk utolsóként belorusz népzenét, de igazából szívesen cserélnének, mert ők csak pár számot játszanának, mi meg legyünk csak a finálé. :) Azthittük viccelnek, de nem, tényleg ők voltak Duó Diagnosztik (a szalmakalapjukat azóta is irigyeljük...)

Másnap, mire a népzenei színpadhoz értünk (jól megpakolva hangszerekkel - természetesen plusz két-három gitárral a biztonság kedvéért...) már minden szervező és érintett tudott róla (rajtunk kívül), hogy cseréltünk a beloruszokkal, csak a közönség nem, de néhány türelmetlen érdeklődés után belenyugodtak, hogy még egy kicsit várniuk kell ránk. Egészen sokan eljöttek, azok közül is, akik már hallottak minket előző este, meg azok közül is, akik még soha nem hallottak minket. És egészen nagy számban ott maradtak a koncert végéig. :) Rejtélyes módon azonban a színpad előtti jó három-négy méteres sugarú félkörbe nem merészkedett senki (hiába biztattuk őket), csak néhány három év alatti gyerek, ők viszont remekül megmutatták nekünk, hogy milyen jól lehet ovi-pogót járni ír zenére. Az egyetlen zavaró tényezőt is sikeresen kiküszöböltük: egy erősen illuminált bácsi a színpadba kapaszkodva próbálta visszaszerezni az egyensúlyát, és ha már ott volt megpróbálta túlüvölteni a zenekart és meggyőzni a hegedűst, hogy inkább azt húzza, hogy...!  - nade minket nem ilyen könnyű elterelni a megszokott medrünkből, úgyhogy szemrebbenés nélkül játszottuk tovább a Star of the County Down-t (Mert NEM és NEM, még egy illuminált bácsi kedvéért se tanuljuk meg a kék a szeme c. örökbecsű slágert...!!!).